Vasárnap újra útra keltek a Szatmárnémeti Természetjárók

A hétvégi kikapcsolódás receptje Szatmárnémeti Természetjárók módra - Nagy Eszter rendhagyó beszámolója a vasárnapi kirándulásról.

Készülődés és indulás itthonról

Keljünk fel vasárnap reggel korábban, mint egy átlagos hétköznap, főzzünk két adag kávét termoszba, készítsünk hat pár szendvicset, öltözzünk túrafelszerelésbe és induljunk el sietősen az állomásra. A lépcsőházból kilépve riadjunk vissza a viharos széltől, és gondoljunk arra, hogy életünk egyik legrosszabb döntése volt ma elindulni kirándulni.

Újratervezés a vonaton

Döcögjünk további 45 kitartó turista társaságában két órát a vonaton Nagybányáig.

Útközben beszéljük meg, hogy nem is oda megyünk ahova megbeszéltük, hiszen a tervezett körút tulajdonképpen nem fér bele a rendelkezésünkre álló időbe. Így a fernezelyi kőfejtő (Limpedea) felé vezető út helyett vegyük az irányt a Kőkarámhoz. Igen, arról a Kőkarámról van szó, ahova a múltkor elindultunk, de nem érkeztünk meg, mert eltévedtünk.

Megjött a felmentő csapat

Örüljünk neki, hogy Nagybányáról és Felsőbányáról további 10 természetszerető barátunk csatlakozik hozzánk, akik ismerik az utat a Kőkarámhoz, és reménykedjünk, hogy így már nem tévedünk el újra.

Haladjunk a meredek domboldalon előbb keresztül a város kisutcáin, érkezzünk meg az utolsó házhoz és vessük bele magunkat a természetbe.

Sár, sár, és még mindig csak sár

Néhány méter után vegyük észre, hogy az úton várhatóan végig bokáig érő sárban kell járni, így ahol lehetséges menjünk az út melletti füvön. Ahol nem lehet a füvön menni, törődjünk bele, hogy sárosak leszünk és egy idő után már ne is törődjünk vele.

Azzal se törődjünk, hogy egy-egy helyen úgy csúszik a sár, hogy a társaság néhány tagja a hátsóján csúszik vissza egy-egy emelkedőn: aki hamarabb sikeresen felért úgyis odanyújtja a segítő kezét vagy a botját. Mindenki térdig sáros, és egyre többen sárosak más testrészeiken is, attól függően, hogy melyik irányba csúsztak.

Kilátás a hegytetőről

Érkezzünk meg a Fekete-hegy (Mogosa) lábához úgy, hogy közben nem is tudjuk, hogy ott vagyunk, és csodáljuk meg a kilátást Felsőbánya, valamint a Rozsály felé. Ugyanitt álljunk össze, és készítsük el a hagyományos csoportképet, hogy tudjuk majd megmutatni azoknak, akik itthon maradtak, hogy milyen sokan voltunk, és milyen jól éreztük magunkat.

A Kőkarám

A szendvicsek és a többiek által felkínált sütemények elfogyasztása után haladjunk tovább még körülbelül 50 métert, és kiáltsunk fel örömünkben, hogy „Hurrá, itt a Kőkarám!". Gyönyörködjünk az erdőben elénk táruló sziklákban, másszunk fel amelyikre csak lehet, és készítsünk néhány száz fényképet félóra alatt.

Visszaút Felsőbányára

Mivel már megszoktuk a sárban dagonyázást és korcsolyázást, mit sem törődve vele, hogy néha a hátsónkon csúszunk lefelé, vegyük az irányt a felsőbányai buszmegálló felé. Örüljünk neki, hogy közben hódara hull az égből, és készítünk néhány fényképet egymás havas hajáról.

A busszal Nagybányára érve gyönyörködjünk a ragyogó napsütésben, amiben ugye nekünk nem volt részünk egész nap.

Jövőtervezés

Zötykölődjünk újabb két órát a vonaton Nagybányáról Szatmárra, csodáljuk meg a naplementét a vonatból, és közben máris zaklassuk a túravezető Vadady-Filep Gyulát olyan kérdésekkel, hogy „Ugye jövő héten is megyünk kirándulni?" „Jövő héten hova lesz a túra?", és ha esetleg azt mondaná, hogy a jövő heti túra kimarad, akkor bíztassuk olyan kijelentésekkel, hogy „Ugyan már dehogy fog esni az eső!"

Újra itthon

Érjünk haza, mossuk meg és adjuk vissza a kölcsöngyereket, és meséljük el az itthon maradt barátainknak, hogy milyen élményt hagytak ki, töltsük fel a fényképeket a Szatmárnémeti Természetjárók facebook csoportjába, és feltöltődve, nyugodtan, újult erővel vonuljunk nyugovóra, annak biztos tudatában, hogy ettől jobb dolog nem is történhetett volna velünk a hétvégén.